$ cd /blog

Hogyan kezdődött?

Benkó János · 2014. október 10.

Ha jól emlékszem, az egész egy e-maillel kezdődött.

Akkoriban még nem volt Facebook. A közösségi élet javarészt fórumokon és levelezőlistákon folyt. Nem töltöttem el sok időt itt, de volt pár ember akinek szívesen olvastam az írásait. Ilyen ember volt J is. Sarkos véleménye volt a szakmai kérdésekről és ha időnként nem is értettem egyet vele, tetszett a lelkesedés, és a tűz, ahogy ment szembe a tömeggel.

A nagy emberek is elakadnak néha. J levelező rendszere beadta a kulcsot. Segítettem neki. Az apró szívességből levelezés lett, és így tudtam meg, hogy J magyar programozókat keres egy indiai projekt számára. (Igen, akkoriban még így ment - ők kerestek minket.) Robotokat kellett írni, amelyek - humán döntéseket szimulálva - webes alkalmazásokat teszteltek. Megkért, hogy segítsek találni olyan programozót, aki szívesen beleássa magát a speciális feladatba.

A "szakemberek" nem igazán keresik a kihívásokat!

Sok embernek írtam. Voltak, akik nem válaszoltak. Voltak, akik nem vállalták. Volt 2-3 szakember, aki eleve képtelenségnek tartotta. Volt, aki nem ért rá, és a legtöbben nem is vették komolyan az egészet. Ezért, 2-3 hét keresgélés után elhatározásra jutottam:
Megcsinálom én!

Már zárt a Libri a Westendben, amikor berobogtam...

Megvettem a 3 legvastagabb könyvet a témában, és azonnal belevetettem magam a tanulásba! Reggelre már ment a "Hello world" projekt, másnap estére már futottak az első apró programok. A vonaton tanultam, a kávé közben folyamatábrákon gondolkodtam és munka után éjszakába nyúlóan gyakoroltam.

Amikor meglátta a futó programot leesett J álla.

Az első pár robot nagyon biztató volt. A tesztek után megkaptam az anyagot, ameddig J jutott a projektben. Lázas fejlesztés kezdődött. Peregtek az éjszakák. Voltak jó gondolataink, halad a projekt, de egy ponton elakadtunk. A mumus, ami a küllők közé tette a falábát, egy rekogniciós task volt, ahol a robotnak fel kellett ismernie egy képernyő részletét és az eredmény alapján döntést kellett volna hoznia.

Ha később megkérdezitek, hogy miért szeretek tesztelni és automatizált folyamatokkal foglalkozni, azt fogom elmesélni hogyan lett életem egyik csúcsélménye ennek a feladatnak a megoldása. Úgy jutottam megoldásra, ahogy a filmek hőseinek összeáll a kép. Egy mekiben, a tálca-alátétre firkáltam az ötletemet és egész nap megdicsőült mosollyal hordtam a zsebemben az összehajtott papírlapot.

Happyend

A program tökéletes lett. Több verziója futott kb. 1 éven át, amikor egy törvénymódosítás miatt okafogyottá vált a projekt, de nem ez a lényeg. Megszerettem ezt a műfajt és a tanult kollégáimmal ellentétben nem a tankönyvi tudásomat, hanem a feladni képtelen hozzáállást, a lehetetlent nem ismerő kreativitást használom ahhoz, hogy leküzdjem a felmerülő problémákat.

Frissítés

10 év távlatából olvastam újra ezt a blogbejegyzést. Azóta sok minden megváltozott. Külön szakma lett a tesztelés, és platformok tömegei állnak rendelkezésre, ahol kb. két perc alatt meg lehet valósítani azt, amivel 15 éve még heteket küzdöttünk. De hát.. ettől szépek az emlékek...